Esküvői DJ és CM- Pomáz, Teleki-Wattay Kastélyszálló

Esküvői DJ és CM – Pomáz, Teleki-Wattay Kastélyszálló

Egy kora tavaszi esküvőre mentünk mint esküvői DJ és CM, bár az időjárásnak köszönhetően nevezhetjük inkább tél véginek azt a március elejei napot, melyet Zsuzsi és Dávid választott ki esküvőjük napjául. Hideg is volt és sajnos a délutáni eső és szél nem tette lehetővé, hogy a kastély teraszán tartsák meg a polgári szertartásukat.
Szokásunkhoz híven már kora reggel megérkeztünk a helyszínre, hogy minden időben a helyére kerüljön. A party amihez dj pultunkat, a tánctérvilágítást és a hangulatvilágítást is telepíteni kellett a kastély pincéjében volt. Gyönyörű boltíves, oszlopos fehér terem volt, ahova csak a le és felpakolás volt egy picit nehézkes. A hangulatvilágítás szépen érvényesült a teremben.

Kora délután a templomi szertartásra a szálló melletti templomba érkezett a násznép. Egy szép, megható szertartást hallhattunk, melynek végén a templom előtt nagycsoportkép készült és Zsuzsi eldobta azt a bizonyos csokrot, amely hagyomány szerint az a lány aki azt elkapja következő évben férjhez megy. Ezt követően mindenki visszament a szállóba melynek egyik termében tartották a polgári szertartást, miután sajnos a teraszon nem volt mód a szertartás megtartására.
A polgári szertartás hangosítását is mi végeztük, a zenei aláfestéssel együtt. Az ifjú pár kutyusa édesen “szmokingot vett fel” e jeles alkalomra. Mindenkinek nagyon tetszett.
A gratulációk és a kiscsoportos fotózás szintén egy belső térben történt, majd ezek után ceremóniamester ként megkértem a vendégeket fáradjanak le a vacsorázó terembe.

Esküvői DJ

Mikor mindenki elfoglalta a helyét, én köszöntöttem őket és egy meglepetés vendéget konferálhattam fel. Miller Zoltánt hívták meg Zsuzsiék, hogy énekeljen el két gyönyörű dalt. Nagyon megható volt mikor a Mama című számra az örömanyáknak könnyes lett a  szemük.
A leves után házaspárbajoztunk majd a vacsora végeztével elkezdődött a nyitótánc, melyet természetesen Dávid és Zsuzsi adtak elő. A party nagyon jól sikerült, remek kis baráti társaságuk volt és az örömszülők előtt is le a kalappal, mert mondhatni nem volt olyan zene amire ne táncoltak volna. Mint esküvői DJ rengeteg számot elővettem a tarsolyomból és jó volt látni, hogy mennyire fergeteges a hangulat. Örülünk, hogy részesei lehettünk nagy napjuknak.

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...