Esküvőnkön a jól megkomponált ceremónia és a nagy lakoma mellett a legfontosabb dolog a vendégek szórakoztatása, ezzel köszönjük meg részvételüket, háláljuk meg ajándékaikat és tesszük számukra is emlékezetessé az ifjú pár életének legfontosabb napját. Ha vőfély vagy ceremóniamester szolgáltatásait vesszük igénybe, egyszerű dolgunk lesz, mert ők gondoskodnak a násznép szórakoztatásáról.
Akkor is gondoskodnunk kell a vendégeink jó hangulatáról, ennek legjobb módja néhány vidám játék beillesztése az estébe. Rengeteg játék közül válogathatunk vannak kifejezetten az ifjú pár szereplését igénylő játékok, ezen a vendégek közönségként jókat mulathatnak, ha vissza húzódóbbak vagyunk, esetleg szeretnénk a rokonokat, barátokat is bevonni a szórakozásba, úgy számos a násznép részvételét igénylő játékok között is szemezgethetünk.
A fenti linkekre kattintva találhatsz néhány játék ötletet. Szeretnénk kiemelni a vendégek szórakoztatására egyre elterjedtebb karaoke show-t , biztosak lehetünk benne, hogy éjfél után már nem csak az énekel majd aki tud, hanem az is aki szeret, így egymást és minket is szórakoztat majd a népes, vagy akár kisebb létszámú vendégsereg.
Esküvői Dj esküvőre
Copyright © 2009 BizCom | Website Developed by - Trendi party foto